Kedves Urak!
Összefogással és kitartó munkával komoly dolgokat lehet létrehozni. Kiváló példája ennek a veszprémi Burger King étterem. A kezdetektől göröngyös volt az út, de a lendület és a rátermettség, amelyről a levél címzettjei megannyiszor tanúbizonyságot tettek ezen az úton, lehetővé tette, hogy Magyarország legszebb és legmodernebb Burger King étterme megnyílhat végre Veszprémben. Nagyon szépen köszönöm mindazt, amit azért tettek/tettetek, hogy régen dédelgetett álmunk végre valóra válhatott. Biztos vagyok abban, hogy önöket/benneteket is büszkeséggel tölt el a végeredmény, amely hosszú évtizedeken keresztül állít majd emléket annak a megfeszített munkának, amelyre oly jó ránézni.
Ahogy János említette, mindent megteszünk annak érdekében, hogy az üzemeltetés színvonala ne okozzon csalódást nektek, illetve vendégeinknek.
Gratulálok és kívánok még nagyon sok közös hasonló sikert a csapat minden tagjának.
Köszönettel:
Dara Zsolt
vezérigazgató-helyettes
The Fusion Group
Kedves Mindenki!
Köszönöm és gratulálok mindenkinek, aki részt vett a projekt megvalósításában!
Köszönöm a szakszerű irányítást, a gondos kivitelezést és a remek együttműködést!
Köszönöm Burján úrnak, hogy ilyen remek csapatot hozott össze és mindig kellő rugalmassággal kezelte a kihívásokat, változásokat!
A Multiform magas színvonalú tervezési és irányítási tevékenysége alapvetően határozta meg a projekt sikerét, gratulálok!
Különösen köszönöm a Kuti kft. vezetőinek és munkatársainak a szakszerű, példás kivitelezést. Részemről élmény volt végig kísérni, ha távolról is, a kivitelezési munka lendületét és precizitását.
Robi, gratulálok! Végig szakszerű motorja, külső lelkiismerete voltál a folyamatoknak!
Most mi jövünk, igyekszünk tovább vinni a projekt lendületét, színvonalát az üzemeltetés mindennapjaira.
üdv: János
Üdvözlettel:
Kónya János
Műszaki Igazgató
___________________________________________________________________
___________________________________________________________________
The Fusion Group | H-1066 Budapest, Oktogon tér 1.
Tel: +36-1-331-3537, +36-1-331-3338, +36-1-331-3172
Mobile: +36-70-383-0060
Fax: +36-1-269-5539